2007. május 15., kedd

Diáknapok jó és rossz

Szervezés. Szerintem a szervezés tűrhető volt. Viszonylag betartották az időpontokat, a neten megfelelően sok információ elérhető volt, voltak inovatív ötleteik, amiket egyesek értékeltek, mások nem.
Előszöris a sorsolással nagyon nagyon sok gond volt. Milyen dolog az, hogy az azelőtti év nyerteseit nem emelik ki a csoport húzásoknál? Ennek több hátulütője is van. Első sorban nagy esélye van annak, hogy gyengébb csapatok kijutnak a csoportokból, és erősebbek kiesnek. Ezt gondolom senki sem akarja.
Az az ötlet, hogy csoportokra osztották a mérkőzéseket (pl egy csoport kosármeccsei lejártak 3-4 óra alatt), nekem tetszett. Legalább nem voltak elszórva, és ha más teendőd is volt, be tudtad osztani az idődet. Sok embernek nem tetszett, és második nap meg is változtatták.
Az előnyerásek. Hát drága szervezők, ez egy nagy szar volt, bocs a csúnya kifejezésért. Pingpong ban a Sárkányvíz bejutott az elődöntőig egyetlen lejátszott meccsel. MIÉRT? Mert kétszer is előnyerők voltak. Húú még szerencse, hogy nem háromszor. Sőőt miért nem döntöttük el a döntőt is sorsolással?
Azonkívül, mijen dolog az, hogy az iszapbírkózásnál sorsolunk, a Slicc csapata előnyerő marad, valamelyik csapat nem jön el, és akkor a sorsolástól függetlenül betesszük játszani a meg nem jelent csapat helyett? Csak nekem tűnik igazságtalannak ez az önkényes döntés?
És az egyik legsúlyosabb döntés. A no-name második helyezése a kosárbajnokságon. A meccs nem volt lejátsszva. Nem volt befejezve. És nem a noname hibájából, hanem azért mert a szervezők féltek a sérülésektől, illetve az egyre feszülő hangulattól. És ki volt a hibás a hangulatért? Kízárólag a szervezők.
Részt vehet-e román diák a versenyen? Most 1. Jövőre 2, esetleg 3 vagy 5. Ne adj Isten egy egész csapat. És felébredünk, hogy a feliratok 2 nyelvűek kell legyenek, és a bemondó két nyelven kell beszéljen. Húúúú de szuper lesz. Ezt akarjátk? Szerintem nem. Vagy legalábbis, mi versenyzők egészen biztosan nem. NEM. És akor esek után még ti veszitek el a győzelmet a No-Name től? Nem csak a No-Name volt felháborodva, nem csak ők szurkoltak a döntésetek ellen, hanem 1 csapaton kívül minden csapat. Szóval hajrá No-Name, hajrá Slicc, hajrá diáknapok!!!!
Továbbá. A majálison illene tudatni a pontok beosztását a versenyágakra bontva, mert tudtommal a Slicc minden versenyágban az elsők között volt, leszámítva az iszapbírkózást (ez is a ti igazságosságotoknak köszönhetően), és mégis szinte a legkevesebb pontot kapta.
.... persz semmi sem lehet tökéletes. Annak ellenére, hogy eltűnt a fejszém, az eddigi egyik legjobb majális volt, nagyon értékeltem a díjátadást, a csoportképet, meg úgy az egész hangulatot.

Hajrá SLICC!!! Ki a jó? Sliccek!! Mennyivel? SOKKAL!!! Milyen sokkal? NAGYON SOKKAL!!!

Hamarosan jönnek a képek, és mindenki látni fogja, hogy mi vagyunk a legszebb csapat, a legjobb csapat, még akkor is, ha a szervezők és a bírók minidg ellenünk vannak... vicc volt.. vagy nem?!?

7 megjegyzés:

v.istván írta...

először is: te misi, szerintem akármennyire csapatverseny ez a dolog, a lényeg mégis a buli, nem a pontok. nekem mint kívülállónak lehet könnyű ezt mondani, de ahogy rajtad látom, túlságosan belelovagolod magad a versenybe, mikor jóra és rosszra bontod az értékelésed, csak ezt veszed szempontként. ez nem olimpia, hogy tökéletes szervezés legyen minden sportágban, sőt, még ott is vannak hibák. a diáknapokon pedig nem csak a részvétel a fontos, hanem maga a buli, úgy összességében.

másodszor is: most ez megint mocsokul hangzik, de sejtem, te miért csak a versenyt látod az egészben. hányadszorra veszel te részt? mi is vagy te?

harmadszor: a román b-ligás kosarast illetően: ha nem lenne b-ligás kosaras, szerintem nem fájna senkinek az, hogy nem magyar. ha meg mégis fáj, ott van a második pont is...

a képekre kíváncsi vagyok, nagyon:)

jdaniels írta...

haat sajnos szinte egyaltalan nem tudok egyeterteni veled..:) A verseny nem hajt mar annyira.. egyere kevesebb dolgoban veszek reszt, es egyre oregesebben..:) es egyre jobban orulok az embereknek akik ott vannak, szoval pont ahogy mondod, egyre fontosabba valik a buli az egeszben es minden amivel ez jon.
Szoval nem a pontokert vagyok felhaborodva. Nem is vagyok felhaborodva. Nagyon meg vagyok elegedve az idei diaknapokkal... csak tudod, ha az ember kinlodik, akkor kar, hogy igazsagtalanul elvegyektole amit lehet jobban megerdemelne mint mas.
Hany eves vagyok?.. hat eppen eleg sok... de nagyon imadom ezeket a rendezvenyeket, a hangulatukat, azt a kis vilagot, ami elszakad a nagy szurkesegtol, azt amiben csak mi vagyunk 4 napig, es aharmadik pont az pontosan ide kapcsolodik. Nem akarom ezt a vilagot elvesziteni.
B ligas kosaras... ugyesen jatszott, de a csapatban meccs kozben mindenki romanul beszelt, hogy megertse o is. Meg a szekelyek is... megeri ez a dolog a nyeresert?.. nnna latod, ez az igazi hajszaa pontok utan, es ez az amirol te beszelsz, hogy csaka versenyt latjak a dologban. Es pontosan ezt ellenzem en. A versenyert, a pontokert nem erdemes felaldozni ezt a mi kis vilagunkat, a dikanpjainkat.

jdaniels írta...

es a ping pong-al kapcsolatosan..nekem leszakadt a pofam a sorsolasnal, mikor lattam, hogy kihuzzak masodszor is ugyanazt a cspaatot.. es elmagyaraztam, hogy ez hulyeseg, es nem hiszem, hogy szerinted ez nem hulyeseg, es nem igazsagtalan .. nem csak velem szemben, az en csapatomon kivul volt ott meg 23 csapat. Veluk szemben is. Es a szervezok pedig csupan azert, mert nem volt batorsaguk beismerni a hibat, vagy tul makacsak voltak, tartottak magukat az igazukhoz. A tobbi csapat aki jelen volt mind belattak a dolgot, csak ok nem. Hat vegulis egy szervezo nem tevedhet...:)
A pingpongnal maga az igazsagtalansag zavart. Es az ellenzos gondolkodas. Es az emberek lehetetlen reakcioja a tevedesukkel szembesitve.

v.istván írta...

oké, akkor rosszul értettem. a bejegyzés hangulata teljesen ellentétesnek tűnik a hozzászólásoddal...

jdaniels írta...

Nem ertem egeszen pontosan hogy kacsolodik a roman b-ligas jatekos elleni felhaborodasom a nyerni akarashoz, mikor az igazsagtalansag nem velem tortent, hanem a No-Nammel.

jdaniels írta...

bocs, nem lattam, hogy visszirtal, csak miutan megjelenitettem az utolso hozzaszolasom..:)

Márton Robi írta...

Na várjunk csak! Mindenki álljon meg! Ez nem a KÁ-EMM-DÉ-ESSZ DI-ÁK-NA-POK? Na? DE! Mit jelent a KMDSZ? Kolozsvári - helyes, itt rendezik, minden rendben...

Tovább. És itt meg is állok és ezen a szón annyit fogok ugrálni, amíg valaki le nem állít! MAGYAR - MAGYAR - MAGYAR. MAGYAR!! Mit keresett és miért vehetett részt egy nem magyar nemzetiségű és nem magyarul beszélő diák a MAGYAR DIÁKOK NAPJÁN?!?! Főleg, hogy ilyen nagy mértékben befolyásolta a versenyt! De még akkor is! (Bezzeg most nem pofázott egy magyar sem! Mindenki csak az érdekeit nézte! Megmaradás mi? Pfff! Most 4-5 éve izgultam, hogy nem fogják engedni, hogy részt vegyek, mert a Cantemir-re járok... Hihetetlen hova süllyedt ez is!)

Na erre kérek választ, mert a többi nem változik: ugyanaz a végetnemérő, végkimerültségig vitt hajsza a semmiért, ugyanolyan 14-éve-semmit-sem-változott, eszetlen és sok esetben igazságtalan szervezéssel. Bin there, done that, no more thank you.